Zivatar.hu Zivatar.hu Felhőtár
Marmolada-gleccser (Dolomitok, 5. nap) - Zivatar.hu

Marmolada-gleccser (Dolomitok, 5. nap)

Passo Giau, Dolomitok Marmolada, Dolomitok Marmolada, Dolomitok Cortina d'Ampezzo

Erre a napra szántuk a Marmolada-gleccser meglátogatását, illetve egy felvonózást a Cristallo-ra. Reggel ezért viszonylag korán keltünk és indultunk. Cortina-ból a Passo Giau felé vettük az útirányt, ahol körülnéztünk, fényképeztünk, meg szokás szerint botcímkét várároltunk. Utána leereszkedtünk Caprile településre, majd onnan ismét egy hágó következett, mégpedig a Passo Fedaia. Itt áthaladtunk Rocca Pietore településén, ahol felfigyeltem egy többször előkerülő információs táblára, ami Sottoguda nevezetű látnivalót hirdetett. A hágóra felfelé menet derült ki, hogy ez nem más, mint egy 2km hosszú szurdok (Sottoguda), ami az autóúttal párhuzamosan halad, hol mellette, hol alatta. Sajnos időnk véges volt, így le kellett mondanunk a végiglátogatásáról, csak az úttestről, a felette lévő hídon állva tudtam néhány fényképet készíteni róla. Ezután értük el a Fedaia-hágót, ahol megálltunk ismét a szokásos tevékenységeket elintézni.

Felvonó a Fedaia-tó fölött A Marmolada gleccser felvonója

Innen már látszott a Fedaia-víztározó másik végénél üzemelő, Marmolada felé vezető felvonó, ami szerencsére működött is. Továbbmentünk a tó mellett, majd a tározó gátján áthajtva leparkoltunk. A felvonó körül több turistaház/szuvenírbolt jellegű létesítményt is láttunk, mi abba tértünk be, amelyikben egy I. világháborús múzeum is működött. A múzeumot sajnos a már említett időhiány miatt nem tudtuk megnézni, de a boltjában mindenféle, az I. világháborúhoz és a környékhez kapcsolódó ajándéktárgyakat, könyveket, térképeket, egyebeket lehetett vásárolni. A különlegességre vágyók különböző, Hitler/Ben Gurion/Che Guevara/stb. arcképpel ellátott üveges borok, illetve röviditalok közül is válogathattak. A boltban végül nem vettünk semmit, hanem kimentünk, és az innen induló felvonóra szálltunk fel.

Felvonó a Marmolada alatt Kerekes felvonó

Ezzel a típusú felvonóval itt találkoztunk először: ez egy olyan szerkezet, hogy egy görgővel ellátott felül nyitott ketrec megy körbe-körbe, az állomásokon a hátulját kinyitják. A páciens áll a kijelölt helyen, majd amikor elmegy mellette a kalitka, rástartol, és egy kisebb futás után beugrik (szerencsés esetben) a közben mozgó „kabinba”. A felvonó két személyes, tehát a másodiknak beszálló személy már nem hibázhat, ha a társával  szeretne utazni. Előttünk egy házaspár hölgytagját volt szerencsénk végigizgulni, végül a negyedik próbálkozásra sikerült beugrania, így mindannyian megnyugodhattunk (azért ennyire nem veszélyes a szerkezet, amit mi utánfutós felvonónak neveztünk el).

A felvonó működés közben Fedaia-tó

Tehát feljutottunk a felvonóval a felső állomásra, ahol két turistaház is fogadta a vendégeket, az egyik a felvonó állomásánál, a másik néhány száz méterrel odébb. Megnéztük mindkettőt, majd elindultunk a gleccserhez. Sziklás, köves, meglehetősen nehéz terepen vezetett az út, már ha ezt annak lehetett nevezni, mert tulajdonképpen arra mentünk, amerre akartunk, csak rajtunk múlt, hogy át tudunk-e jutni a számtalan, kisebb-nagyobb akadályon. Azért előbb-utóbb sikerült feljutnunk magához a gleccserhez, de onnan felszerelés híján már nem mentünk tovább.

Feljáró a menedékházakhoz Készülődés a gleccseren

Erre a napra terveztünk még egy felvonós túrát a Monte Cristallo-ra is, ezért sietnünk kellett, ennek megfelelően indultunk vissza a felvonó felső állomásához. Beugrottunk a ketrecbe, és vigigélveztük lefelé is az utat. Gyönyörű idő volt, fantasztikus látkép a környékbeli hegyekre, illetve a lent elterülő víztározóra. Beültünk a kocsiba, aztán vágtattunk vissza Cortina felé, hogy még elérjük a Cristallo felvonóit zárás előtt. Sajnos ez nem sikerült, néhány perccel lekéstük az utolsó, felfelé igyekvő járatot, így aznap sajnos elmaradt az utolsó programunk, visszatértünk a szállásunkra.

Turistaház a Marmolada gleccser alatt Maga a gleccser
Szerző: MacGyver
Létrehozás: 2007-12-27

Név
E-mail cím
Honlapod címe (ha van)
Hozzászólás
Mennyi három meg három (betűvel)?

eXTReMe Tracker