Az előző nap után ez is zivatarosnak ígérkezett, így egyből beiktattuk az első pihenőnapot. Kényelmesen megreggeliztünk a kempingben, még az otthonról hozott készleteinkből, majd elindultunk felkeresni az előzetesen kinézett webkamerákat, azzal a céllal, hogy készíttetünk magunkról néhány fényképet.

Az első hely a főút mellett lett volna, de ide nem mehettünk be, mivel a hely egy kenus cég tulajdonában van, aminek a szolgáltatásait amúgy nem kívántuk igénybe venni. Kisebb morgolódás után elindultunk a parton a másik célpontunk felé. Ahogy haladtunk, rengeteg madarat láttunk a kicsinyeivel együtt, amik meglepő módon szelídek voltak, mintha nem féltek volna, pedig helyenként elég nagy tömeg gyűlt össze körülöttük. Találkoztunk kisrécékkel, szárcsákkal és hattyúkkal is. A kinézett helyen megtaláltuk a webkamerát, sőt egy komplett időjárásállomást is mellette, a család készített rólunk vele pár távoli képet.

Ezek után visszatértünk az autóhoz, és nekikezdtünk a tulajdonképpeni programnak: az első cél a Cascata Varone vízesés volt. Ez úgy nézett ki, hogy egy hegy oldalában lévő arborétumba kellett bemenni, majd ott kiépített utak vezettek a hegy belsejébe.

Szabadtéren is volt egy vízesés, és a hegy belsejében egy másik, hatalmas. Nagyon hangosan dübörgött odabent a víz, és jól meg is áztunk. A kis Canon fényképezővel körbefényképeztük őket és a tájat, majd visszaindultunk.

Útközben kicsit kitértünk Arco vára felé, néhány fotó erejéig. Megálltunk a kempingben cipőt váltani, és elindultunk a legközelebbi felvonóhoz. Ez a tó szintjéről, Malcesine-ből indul, és a Monte Baldo gerincére visz fel, majdnem 1700 méterre. Ez egy nagy felvonó, az alsó szakaszra körülbelül 40, a felsőre 80 ember fér be egyszerre. Nagyjából negyed óránként indul, és a felső szakaszon egyszer körbefordul a saját tengelye körül, nagyon lassan.

Odafent rácsodálkoztunk a szép tájra, a sziklákra, és a nagyon alacsonyan száguldó, néha-néha a talajt súroló felhőkre. Időnként dörgött, egyre közelebbről. Feljebb másztunk némi kilátásért, majd visszamentünk a felvonó felső állomása mellett lévő menedékházba egy kakaóért. Közben egy szörnyű sötét, vízszintes felhőre lettünk figyelmesek, de elrontottam a róla készült felvételt, a következő képen pedig már nem látszott. Amikor a házhoz értünk, a csapadékba borsónyi jegek is vegyültek.

Mire kijöttünk, már úgy tűnt, hogy lecsendesedett az idő, már csak távolról dörög az ég. A szél fújt, a gerincen átbukó alacsony szintű gomolyfelhők nagyon gyorsan kavarogtak, és vízszintes tengelyű forgó mozgást végeztek. Egyszer csak bekerültünk a felhőbe. Hirtelen nagyon hideg lett, nem láttunk semmit, és felerősödött a szél is. Vitt mindent, amit tudott. Felborogatta a műanyag székeket és vitte a nehezített, fémlábú asztalokat is. Mindenki menekült az épületek felé, mi viszont lelkesen fényképeztünk és videóztunk.

Amikor véget ért a zivatar, visszatértünk a felvonóhoz, és beálltunk a sorba. Már átjutottunk a jegyellenőrzésen, amikor újra dörögni kezdett. Hatalmas jégdarabok hullottak, doboltak a felvonóra várakozásra szolgáló üvegdoboz tetején. Meg is állt a szerkezet, majd amikor végül felért, nem indult vissza, amíg el nem múlt a vihar.

Utána ahogy haladtunk lefelé, végig jeges volt az alattunk lévő út, sőt, az átszállás előtt (San Michele, 600 m) egy helyen a falusiak lapátolták kupacba. Sajnos itt viszonylag sokat kellett várni az alsó felvonóra, így a későbbiekben már nem láttunk jégszemeket, elolvadtak addigra.

Egy ilyen mozgalmas nap után nagyon jól esett a vacsora, a változatosság kedvéért pizzát ettünk. Másnapra még mindig ígértek csapadékot, így ismét egy pihenőnapot terveztünk.