2008-06-11. Villámkavalkád Szeged mellett
Ezt az éjszakát Szeged környékén kellett eltöltenem, és ha már így alakult, kihasználtam az adódó lehetőségeket, és fotóztam, amit tudtam.
Otthonról értesítettek, hogy halad felém egy zivatarzóna, tehát egészséges izgalommal vártam a fejleményeket. Délután 6-7 óra között volt néhány dörgés, de hamar abbamaradt, és a hozzá tartozó felhők is eltűntek. Ellenben nyugat és dél felé látszottak üllős CB-k, amiből az áramlás irányát alapul véve a nyugati cucc volt számomra érdekes. Aztán csak nem akart megjönni a dolog, már kezdtem lemondani róla, végül este 9 óra felé hirtelen eltűnt a hold sarlója a tetőablakból, és kinézve villámokat lehetett már látni. Ez a villámtevékenység annyira nagyfokúvá vált, hogy érdemesnek látszott elővenni a fényképezőgépet (Canon Powershot A80). A tetőablakot kinyitva találtam olyan helyet, ahova leszorítva a gépet, fixen lehetett tartani a hosszú záridejű fényképek készítéshez. Először 4mp-cel próbálkoztam, majd a kezdeti sikereken felbuzdulva bevetettem a maximális, 15 másodperces záridőt. Ez meg is hozta az eredményt, azt hiszem az alábbi képek magukért beszélnek:
Érdekes módon a zivatar a villámtevékenységen kívül semmi komolyat nem hozott, nagyon kevés, és gyenge dörgéseket, kevés csapadékot, illetve nem túl erős széllökéseket.
Azonban a villámok sokáig uralták az éjszakai égboltot.
Létrehozás: 2008-06-11
Település: Budapest II. (Budapest)













