Már nagyon rég nem láttam semmi érdemlegeset (amikor meg volt érdemleges, nem volt időm leírni), de ma már a napkelte is nagyon szép volt, halvány magasszintű felhőzettel, figyeltem is, hátha lesz melléknap. Úgy tudom, jannesz készített róla fényképeket, majd feltesszük.
Délelőtt teljesen tiszta volt az idő, majd kora délután, amikor áthaladtam a két épület között, láttam hogy teljesen beborult, a nap magasszintűek között szűrődik át, és körbeveszik mindenféle Altocumulus. Azért egy halvány 22-es halot kiszenvedett magából:






