Zivatar.hu Zivatar.hu Felhőtár
Zivataros nap - Zivatar.hu

2010-06-14. Zivataros nap

Az elmúlt napokban igencsak hőség volt, 20 °C körüli minimum és 30 °C körüli maximumhőmérsékletekkel (legalábbis itt, más helyeken a 35 °C-ot is elérte). Ezek után hidegfront ért el minket.

Már 13-án éjjelre is be volt harangozva mindenféle konvektív esemény, de nem lett belőle semmi. Másnap reggel nyolc körül kezdett halkan morogni a távolban.

Sötét fehők

Ekkor a radaron hatalmas vörös foltok voltak Budapesttől délre, bár az látszott, hogy ki fognak kerülni minket. De hát ki tudja, majd csak jön másik. Egyébként az OMSZ narancssárga riasztást adott ki az ország nagy részére, így ránk is.

Magyar radar reggel

Mindenesetre nekem sok tanulnivalóm volt, így a számítógépet otthagytam, és elvonultam a hűvös ebédlőbe. Időnként halk morajlás, majd hatalmas cseppek kezdtek potyogni. Aztán megint száraz zivatar. 10 óra fele aztán beterítette Budapestet a vörös folt a radaron. Igencsak rákezdett, intenzíven ömlött, centiméteres jegek is voltak benne.

Jégeső után - jégszemek

Egy idő után azt vettük észre, hogy patak van a kertben. A kert egyik végén befolyt a víz, a járdán végigment, majd a másik végén ki az utcára. Szerencsére most azért nem volt olyan magas a vízszint, és nem öntötte el a pincét. Meg hát most már vannak homokzsákok a kertben, pár éve még nem voltak. Olyan közeli dörgések-villámlások voltak, hogy már áramtalanítottuk a számítógépet, biztos ami biztos.

Víz folyik át a kerten Zápor van

Szakad az eső Folyik a víz a kertben

Körülbelül délig tartott az egész, akkor vonult el a zivatar északkelet felé.

Eső után: vizes tető és szélmérő Elvonult a zivatar

Itt 35 mm csapadék hullott a nap folyamán, ami elég izmos, a reggel 8-tól délig folyamatosan kiadható zivatar (hol száraz hol nem) úgyszintén. Másnap reggelre 13 °C-ig hűlt le a levegő, és reggel nagyon tiszta, kék volt az ég.

Szerző: MacGyver
Létrehozás: 2010-06-14
Település: Budapest XVII. (Budapest)

Név
E-mail cím
Honlapod címe (ha van)
Hozzászólás
Mennyi három meg három (betűvel)?

eXTReMe Tracker