2011-08-15. Hőség után zivatarok
A nap nagy részében rekkenő hőség volt, kevés felhővel. Időjárás-jelentést kb. egy hete nem láttunk. Délután nyugat felől erősen felhősödni kezdett, mi pedig aggódni, hogy vajon időben hazaérünk-e. Lentiben már látványosan elkezdett sötétedni, de azért útnak indultunk. Ahogy kiértünk a pusztába, látszott, hogy szemben már időnként villámlik. Haladtunk, ahogy tudtunk, hogy még a zivatar előtt Csesztregre érjünk. Feltámadt a szél, igen erősen szembefújt a haladási irányunkkal. Mire elértük a falut, már mögöttünk is villámlott, így nem mertünk továbbindulni. Beültünk fagyizni egy büfébe, majd vártuk a vihar végét. Legalább három zivatar haladt át rajtunk intenzív csapadéktevékenység mellett. Egyszer egy lecsapó hozzánk nagyon közel vághatott le. Közben ránk sötétedett. Azt az információt kaptuk, hogy vége a műsornak, így megpróbáltunk elindulni a szállásunkra. Kiderült, hogy körbe minden irányba villámlik-dörög, amúgy meg tök sötét van, és csupa víz minden. Visszamenekültünk a büfébe, mire újabb zivatar érkezett, újra szakadni kezdett. Még kb. este 11-ig dörgött és villámlott.
Létrehozás: 2011-08-15
Település: Kőszegi-hegység (hegyvidékek)





