Szeged, észlelős szinoptikus állomás
Mióta elkezdtük "gyűjteni" az itthoni meteorológiai állomásokat, szerettem volna eljutni Szegedre, különösen, mivel az egyetemi tanulmányok során kapcsolatba kerültem néhány Szegeden mért adattal. Amit az állomásról előzetesen tudni lehetett, hogy a Bajai úton található (szemben a bajai állomással, ami a Szegedi úton van), a repülőtér közelében.

Könnyen megtaláltuk a létesítményt, ahol jó hangulatú idegenvezetésben vehettünk részt. Igen érdekes ez az állomás, mert a megszokottnál többféle mérést folytatnak. Ilyen vizsgálat a rádiószondázás, amit napjában egyszer, 0 UTC környékén végeznek el. Magyarországon rádiószondázás Szegeden kívül egyedül Budapesten folyik, ott napi két alkalommal. A következő két képen látható a hidrogéntároló, és a "lufiba" töltendő hidrogén kimérésére szolgáló mérleg:

Folytassuk a további érdekességekkel: van itt egy Windprofiler, ami a radarhoz hasonló eszköz, hanghullámokat bocsát ki (magyarul füttyög), és ezek visszaverődéséből következtet a magasban fújó szél irányára és sebességére. Láttunk még a műszerkertben gammadózis-teljesítmény mérő eszközt is (a kép bal oldalán).

Ezektől a különleges műszerektől eltekintve is jól felszerelt állomásról beszélünk, semmi nem hiányzik. A szokásos műszerek, hagyományos és automata (MILOS-500-as) kivitelben:

Tízméteres oszlop a szélmérővel, Stevenson-féle hőmérőház a hagyományos hőmérőknek, nedvességmérőknek

Automata műszerek: fűszinti hőmérő, csapadékmérő, gammadózis-mérő, illetve az árnyékolóban hőmérő lehet

Automata adatgyűjtő és piranométer (globálsugárzás-mérő)

Campbell-Stokes féle napfénytartam-mérő és a párolgásmérő kád - picit koszosan
Köszönjük az idegenvezetést Gyuris Ferencnek!
Létrehozás: 2009-07-13





