Régi vágyam volt már, hogy saját sziklakertem lehessen, idén pedig úgy alakult, hogy meg is tudtuk építeni. Már a nyár folyamán beszereztük hozzá a sziklakerti köveket, de csak most októberben sikerült rá időt szakítanunk. Mivel volt a telken még néhány, korábbról megmaradt sóskúti mészkő tégla, ezeket is beépítettük, illetve kezdetnek vettünk néhány sziklakerti növényt (pl. kövirózsákat), amivel be tudtuk ültetni. A kert építésének folyamatát megörökítettük emlékbe, úgyhogy ezeket (bár nem tartoznak szorosan a Zivatar.hu naplójának témáihoz) megosztjuk itt is:
1. Első lépésként kiástunk, egy a leendő sziklakert alapterületének nagyjából megfelelő gödröt, kb. 10 cm-es mélységben.

2. Ebbe került bele a sóskúti téglakészletünk egy része, mint szilárd alap, hogy ne süllyedjen meg később a sziklakertünk.

3. A maradék sóskúti köveket, a leendő domb formájához a lehető legközelebbi alakúra igazítottuk. Ez lett a váza sziklakert dombjának.

4. A kövek közötti réseket feltöltöttük földdel.
5. Az így kapott “vázat” betakartuk virágfölddel.

6. A földdel takart dombra ráhelyeztük a sziklakerti köveket.

7. A kövek közötti nagyobb helyekre beültettük a sziklakertbe szánt növényeket.
8. Végül a kövek közötti kisebb helyeket megtöltöttük murvával, átmenetileg. Hogy az eső nehezebben mossa ki a talajt, amíg a növények gyökérzete meg nem fogja azt.

9. Kész lett első sziklakertünk. Kinézetre úgy érezzük, jobban sikerült, mint azt előre sejtettük, az életképesség tekintetében pedig majd meglátjuk, hogy fog működni a jövőben.



A sziklakert állapota 2009-ben (07.22.):
Sziklakertünk szerencsére túl élt minden viszontagságot, ami a kezdeti időkben érte (állatok túlzott érdeklődése, téli időjárás, tavaszi időjárás, nyári záporok, zivatarok, jégeső). A beültetett növények többsége szemmel láthatóan jól érzi magát, igyekeznek elfoglalni a rendelkezésre álló üres földterületeket.



Meglepetésként ért, hogy némelyi kövirózsából hatalmas "rudak" nőttek ki, amelyen aztán szép virágok nyíltak. Ilyet mi eddig nem nagyon láttunk, de tetszett 
2010-ben így néz ki a sziklakertünk:

Április közepe. Virágzik a pázsitviola. A jobb oldali képen látható növény, bár nagyon szép, amikor sárgán virágzik, túl nagy a sziklakertbe, ezért valószínűleg máshová fogjuk ültetni.

Május eleje: Régi kedvencünkkel, egy leánykökörcsinnel bővítettük a sziklakertet, melyet a jobb oldali képen látható helyre ültettünk.


Júniusra idén is szebbnél szebb virágok nyíltak, a kövirózsák ismét virágoszlopot növesztenek





