19. sz: Becske - Szandaváralja - Terény - Cserhátsurányi elágazás (Cserhát)
Korai kelést követően időben kiértünk a vasútállomásra, így lelkesen vártuk a hatvani személyvonatot, ami majd Aszódra visz minket. Várakozásainknak megfelelően a csodaszép Stadler Flirt érkezett Budapest felől, így az utazás első része kényelmesen telt. Aszódtól Bz-mottal mentünk tovább Becske állomására, ahonnan hosszabb aszfaltúton jutottunk be a faluba.
Itt első körben kiszaladtunk a központi részről, majd visszatértünk, és másodjára már sikerült a kéktúrapecsétet rejtő kocsmát megtalálnunk. Gyors pecsételés háromféle igazolófüzetbe (Országos Kéktúra, Nógrádi várak, Nógrád megye természetjárója), majd újra megpróbáltunk útnak indulni.

A faluból kivezető út meredeken emelkedett, ahogy beértünk az erdőbe, kullancslegyek kezdtek szórakoztatni minket. Amikor egy-egy fátlan szakaszra értünk, megszűnt a támadás, a fák között ismét megtaláltak minket. Szerencsére nem voltak túl sokan.

Maga az erdő mindenesetre nagyon szép volt. Helyenként egy-egy kanyarban elbizonytalanodtunk, a susnyás részeken néhány plusz kék jelzés elkelt volna. A vár előtt aztán volt még egy rövid meredek szakasz, ahol két foltos szalamandrát láttunk.

A várból elég szép kilátás fogadott minket, ráláttunk a szomszédos bányára, jól elláttunk a Börzsöny és a Mátra irányába.

Itt több fényképet is készítettünk a moha- és zuzmóvilágról.

A várból Szandaváralja felé vezető úton viszonylag sok túrázóval találkoztunk, többnyire szembe jöttek. Itt az út mentén valami nagyon érdekes növényeket láttunk, viszonylag magasak voltak, kemény, tűlevél-szerű levelekből álló, embermagas bokrokat.

Szandaváralján pecsételtünk, majd tovább indultunk Terény felé.

Innen viszonylag kopár, egyre sarasabb dombokon haladtunk a falvak melletti szántóföldeken.

Beértünk Terénybe, ahonnan még a busz érkezéséig gyalogoltunk három kilométert, majd a cserháti földutas elágazásnál vártuk azt meg. Vicces volt úgy várni, hogy nem hogy várófülke nem volt, semmi, ami buszra utalt volna. Innen az ideútnál már ismertetett módon és útvonalon utaztunk haza.

Létrehozás: 2009-11-01





