Kicsit későn sikerült reggel elindulnunk, így mire a Széchenyi-hegyre értünk, már sok túrázó várakozott. Beálltunk mi is a sorba, a hideg szélben álltunk hosszasan. A jelentkeztetés elég jól ment, sokan álltak az asztalok túloldalán.

Elindultunk a Széchenyi-emlékmű felé, különösebben nem lepett meg minket, hogy szinte senki nem a rendezők által kijelölt úton haladt, hanem egy rövidebben. Volt olyan, aki amikor elhagytuk a rajtot, még javában a sor közepe felé állt, de az emlékműnél már előttünk volt. A kökörcsines réten még sehol nem voltak a virágok, az idén van némi lemaradása a természetnek.

A kápolna után egy darabig jól lehetett a sárban lefelé haladni, de utána a túra legkeményebb emelkedője következett. Szép napsütés mellett kövér gomolyfelhőkből gyenge hózápor hullott majdnem Disznófőig. Alaposan leizzadva érkeztünk Normafa állomására, ahonnan a vasút mellett vezetett az út Csillebércig. Itt igencsak meglepődtem, amikor néhány túrázó a kijelölt menetiránnyal szemben indult tovább, nem tudom, merre tartottak. A sínek mellett haladva nemsokára elértünk az erdei tornapályához, ahol megpróbáltam némi húzódzkodást végezni, de nem sikerült. Időnként kezdett jeges lenni az út.

Normafától kezdve gyönyörű kilátás volt a városra, hatalmas dagonyával. Estem egy hatalmasat a sárban, ezzel némi derültséget okozva az utánunk jövőknek. Lecsúszkáltunk Disznófőre, de ezen a szakaszon szerencsére inkább latyak volt, mint jég. Vissza kellett mászni Virágvölgy állomásra, ahol finom menzateát kaptunk.

Innen számtalanszor megtett út vezetett Makkosmáriára, ahonnan gyors pecsételés után már indultunk is tovább a János-hegy felé. Szerpetinúton közelítettünk, gyengén emelkedve. A vasútállomás után a korábbi évektől eltérően, lépcsőkön vezették a túrát, ami elég jó ötletnek tűnik. Visszatérve a János-hegy felé vezető útra, a Libegőig csúszós, jeges úton kellett haladni. A János-hegyen kerestük egy darabig az ellenőrzőpontot, mire kiderült, hogy az Erzsébet kilátó belsejében volt (tavalyelőtt ugyanígy jártunk a Szépjuhásznénál).

János-hegyről lefelé az általam kedvelt szerpentinúton másztunk le, bár ez most ilyen útviszonyok között elég izgalmas volt. Szépjuhásznénél jót vigyorogtam a munkásszobron, majd nekiindultunk a Hárs-hegynek. Meredek volt ugyan, de szerencsére csak rövid szakaszon. Viszont csúszott rendesen.  Következett a Kaán Károly kilátó, majd a Kis-Hárs-hegyi kilátó. Lejutottunk a Hárs-hegyi vasútállomásra, majd onnan már nem volt messze a Nagy-rét.

Utána következett a túra legundorítóbb része: a cél előtt egy kilométerrel még az utolsó, elég meredek Fazekas-hegyet meg kell mászni, és annak a tetején egy sziklán volt az ellenőrzőpont. Innen már csak egy utolsó szaladás a hűvösvölgyi utolsó ellenőrzőpont, 200 méterre pedig a cél. A hazavasutazás kicsit nyögvenyelősen ment, ugyanis az orrunk előtt ment el egy, majd háromnegyed óra múlva ment volna a következő. Az viszont úgy megtelt túrázókkal, hogy nem indították el, hanem vártak egy újabb vonatra(!), ahonnan pótkocsit tettek át a miénkre. Így ez körülbelül fél óra késéssel indult csak el.

Szerző: MacGyver
Létrehozás: 2010-03-16