Amikor felébredtem, jannesz egyből arra hívta fel a figyelmemet, hogy időnként valami zúgást lehet hallani. Ha ez a szél, akkor nagyon vacak idő van odakint! Mint kiderült, valóban, erős szél fújt, és a ház időről időre felhőbe került. Úgy tűnt, a Heukuppe csúcsán sem lesz valami fényes a kilátás.

Azért a kötelező reggeli után felkerekedtünk, a tegnap már meglátogatott Karl-Ludwig Haus felé tartottunk, hogy majd a csomagjainkat ott hagyva, kényelmesen hódíthassuk meg a csúcsot. Nagyobb fotózgatás után (legalább öt csoportkép készült) az előző nap már bejárt úton mentünk vissza.

Nemsokára elértük a menedékházat, ahol megpihentünk, elköltöttük az előtte talált két eurót, illetve lepakoltunk. A csoport nagy része a hegy felé indult, de aztán lekanyarodott egy, a ház melletti hasadékban lévő jeges, télről maradt havat megcsodálni.

Mi ezzel szemben egyenesen mentünk tovább, hogy némi előnyre tegyünk szert. Lentről nagyon meredeknek látszott az út, elég félelmetes volt, aztán közelebb érve már egészen jól lehetett haladni. Azért a túrabotjainknak nagy hasznát vettük.

Egy darabig szerpentineztünk a turistaúton, aztán láttunk valakit egy kisebb csapáson szembejönni, onnantól toronyiránt haladtunk. Amikor átkeltünk a havas völgyön, egyre meredekebbé vált az út, kellett rendesen kapaszkodni. Azt hittem, már a célnál vagyunk, de aztán kiderült, hogy a következő csúcs az.

Kereszteztük a turistautat, úgyhogy innentől köves, forgalmas úton haladtunk. Pillanatokon belül felértünk a csúcsra, a gép szerint 2008m magasra, a hivatalos magassága 2007m. Nekiálltunk a panorámát fényképezni, meg a környékbeli hegyeken lévő sípályákat. Időnként eltűnt a kilátás, amikor felhőbe kerültünk.

Megvártuk a csoport elejét, fényképezkedtünk kicsit, majd a hidegre és a szélre tekintettel visszaindultunk. Lefelé már meredekebbnek tűnt a lejtő, de azért jól haladtunk, hamar melegünk lett. Utána a Karl-Ludwig Haus-ban megebédeltünk, és összevártuk egymást. Én nagyon finom almás pitét ettem, csak elég sokat kellett rá várni, majdnem fél órát.

Lassan elindultunk a lefelé vezető úton, most láttuk hogy mi van alattunk, félelmetesebb volt, mint felfelé jövet. Egyszer csak elviharzott mellettünk egy monociklis a meredek, köves, szűk ösvényen. Amikor orra bukott, egyből elkezdte visszatolni a gépét a menedékházhoz, biztos megpróbálta még néhányszor a lejutást.

Ahogy lejjebb értünk, egyre jobban belelendültünk, elég gyorsan mentünk. Lejjebb, a szerpentines résznál megint találkoztunk az előző napról már ismerős hittérítőkkel, bár saját bevallásuk szerint ők "csak keresztények". Lerobogtunk a parkolóba, majd mivel a csoport még sehol sem volt, hárman beültünk az Edelweiss Hüttébe fagyizni. Itt meglepett minket egy magyarul beszélő pincér jelenléte.

Összességében nagyon kellemes túra volt, fergeteges kilátással, és a hegymászás élményével. Én örülök, hogy részt vettünk rajta. Köszönjük palui-nak a szervezést!